A köztéri kiállítás első hallásra fából vaskarika, vagy kevésbé finoman: rejtett dilettantizmus. Legalábbis ha nem köztérre, hanem zárt intézményi közegbe vagy magánfalakra szánt művekről van szó. Amolyan súlytalan „legszebb nyári élmény”, egy kávézó szomszédságában. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.

A szerelmes üzenetek viselése jóval régebbi szokás, mint hogy az első „Mari plusz átlőtt szív” tetkók megjelentek volna. Gera Noémi ékszerei kecses designnal ötvözik az ősi hagyományt. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Könnyű helyzetben voltak a régmúlt mesterei – voltak kanonizált stílusok, trendek és áramlatok. Ha a XX. század művészetét nézzük, nem látunk mást, mint az eredetiség zászlaját lobogtató, egymás sarkára taposó mozgalmakat, melyek farvizén bizton érvényesülhettek az alkotók. DÉKEI KRISZTA ÍRÁSA.

A fesztivál meghatározó élménye a „köztes világok” megtapasztalása. Pontosabban az átlépés helyének és az átmenet idejének érzékelése, ahol egyszerre tűnik fel az innen és a túl – alkotott és teremtett, szent és profán, saját és idegen, mulandó és örökkévaló. MIKLÓS MELÁNIA ÍRÁSA.

Magabiztos alkotói attitűd, (mert) kiérlelt mondanivaló és közlésmód jellemzi a MORPH csoport kiállítását, amelyet helyenként a modernitás konszolidált szelleme is megérint. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Az egri vármúzeum időszakos kiállítása széles merítésből válogat, alapos és gazdag művelődéstörténeti áttekintést nyújtva a tizenkilencedik század végi és huszadik századi magyar játékkultúráról. KERESZTESI JÓZSEF ÍRÁSA.

A III. Ördögkatlan Fesztivállal akkor tennénk jót, ha hallgatnánk róla, mint a sír. Most ugyanis gyerekkorunk vidéki nyaralásainak nosztalgiájával vegyes, szeretet alapú, barátságosan nyegle összművészeti táborait idézi, amelytől távol áll a sznob-kulturális kivonulás. SISSO ÍRÁSA.

Gorka Lívia tárlata hihetetlenül robusztus életművet tár elénk, olyat, amelyben maga az agyag játssza a főszerepet elementáris, tapintásra késztető gyönyörűséggel. IBOS ÉVA KRITIKÁJA.

Médiavezérelt társadalmunkban, a mindent átható vizualitás korában kulcsfontosságú tisztáznunk, hogyan dolgozhatjuk fel és érthetjük meg a képek létmódjait és történeteit, bonyolult kapcsolatukat a nyelvvel, valamint azt, ahogyan használtuk és használjuk őket. MILIÁN ORSOLYA KRITIKÁJA.

Az erényöv kétségkívül az egyik legszexibb középkori hagyaték, ám hordhatóságát tekintve a szemlélő kissé szkeptikus. A Semmelweis Múzeum kiállítása elég bátor ahhoz, hogy fellebbentse a szoknyát, és konstatálja, hogy a középkori asszonyok ölén nyoma sincs a vasbugyogónak. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Majdnem minden, amit Észak-Koreáról tudunk – legyen szó az éhínség áldozatainak vagy a phenjani metró megállóinak a számáról –, spekulációkon alapszik. Ami a tényeket illeti, tudásunk a bécsi kiállítás megtekintése után sem lesz bombabiztos. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

A kortárs textilművészetnek negyven éve Szombathely a fellegvára. A kor önmagában még nem vívna ki tiszteletet, az viszont igen, hogy az itt rendezett kiállítás-sorozat meg tudta őrizni a rangját, mert folyamatosan meg tudta újítani önmagát. IBOS ÉVA ÍRÁSA.

A szocialista graffiti egyáltalán nem oximoron, elég, ha felidézzük a panelházak és közintézmények falán egykor divatos, boldog proletárpillanatokat megörökítő vasrajzokat. A Randomroutines előásta az elfeledett műfajt, és gyermeki emlékeihez ragasztva töltötte meg új élettel. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Minden, amit az Esterházy családról és viselt dolgaikról tudni érdemes - ez lehetne az alcíme a kiállításnak. Közönségcsalogatás gyanánt pedig hozzátehetnék a szervezők: zenés, színes, szagos, pompázatos bevezetés az Esterházy-glamur világába. KOLOZSI LÁSZLÓ CIKKE.

Kovásznai György életművének bemutatása és rekontextualizálása nem pusztán egy kevéssé ismert életmű leporolását és a kisszámú rajongótábor félhomályos emlékeinek felidézését jelenti, hanem a hatvanas-hetvenes évek képzőművészetének újragondolását is. KÜRTI EMESE KRITIKÁJA.