A Design Hét arra is alkalmas, hogy a vizsgamunka-bemutatók szezonján kívül is felhívja a nem szakmai közönség figyelmét az új generációra és a fiatalokat oktató, a szárnypróbálgatásoknak teret adó iskolákra. RÁDAI ANDREA ÍRÁSA.

Más az, ha jó élni valakivel, és más, ha nem lehet élni nélküle. A design fogalma az előbbi kategória felől indult, de rohamosan közelít az utóbbi felé. Az immár hetedszerre megrendezett Design Hét kiemelt eseményei az Erzsébet téri Gödörben legalábbis ezt látszanak bizonyítani. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Szemafor, tigris, vasdaru, emelő. A Design Hét keretében életre kelt Moholy-Nagy László filmváza a Millenáris Teátrumban és a Mai Manó Házban. „A-u-t-o-m-a-t-i-k-u-s-a-n.” FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

A híres mai törökök, azon belül is a kortárs képzőművészek 2010-et dicső évként fogják számon tartani. Az Isztambul - Európai Kulturális Főváros projekt ugyanis kiemelt jelentőséget tulajdonít annak, hogy megmutassa a török kortárs művészetet. MESTYÁN ÁDÁM KRITIKÁJA.

A Bauhaus mozgalom számára a kocka jelentette az ideális formát – ennyit kapásból felidéz a művelt olvasó az 1919-1933-ig működő, látszólag gyökeresen új stílust meghonosító művészeti mozgalom kapcsán. ZÖLDI ANNA KRITIKÁJA.

A Természetes Vészek Kollektíva Design Hétre kalibrált előadásának alcíme Diszfunkcionális divat, műfajaként pedig az interaktív színház megjelölést alkalmazza. Vajon létezik-e divat, amely funkcionális, és színház, amely nem interaktív? ZANIN ÉVA ÍRÁSA.

Csak az IKV ne jött volna! Így búsong utólag a belsőépítész és a műélvező közönség azokon a rémtetteken, amelyeket az egykori tanácsi karbantartó vállalat követett el felújítás címén az 1930-as évekbeli építészeti remekek belső és külső terein. BOGDANOV EDIT BESZÁMOLÓJA.

A PLACCC Fesztivál gerillaharcos művészcsapatai már harmadik alkalommal csaptak le az álmosan búsongó őszi városra, hogy oda is kultúrát csempésszenek, ahol még sosem látott a nép ready made-et. FÜRTH ESZTER BESZÁMOLÓJA.

Minden valamire való fantaszta és kisiskolás magasan a Föld fölött képzeli el a jövőt. A Yona Friedman magyar származású építész-teoretikus 1958-ban megálmodott Űrvárosa ihlette installáció arra figyelmeztet, hogy ideje átértékelnünk az építészetről alkotott fogalmainkat. ZÖLDI ANNA ÍRÁSA.

Lázadó lengyel nők alkotásai és holland-magyar-belga pszichiátriai festészet. Két eltérő, ám az általánosan elfogadott társadalmi és művészeti normák pilléreit egyaránt furkáló kiállítás Pécsen. SISSO KRITIKÁJA.

Normál esetben az ember az ablakon keresztül mászik be a múzeumba műkincset lopni. De mi van akkor, ha a művész teszi oda a létrát, ráadásul az maga a mű? Nem beszélve arról, hogy amiért az ember az említett művet megmászva bemegy, azt nem lehet kihozni, mivel az maga a tér. MÜLLNER ANDRÁS ÍRÁSA.

Az EKF-programok tervezése idején állítólaga város egyik kulturális potentátja kétségbeesésében azt hajtogatta, hogy „csak egy nagy dobás kell, csak egy”. Fölmerült a U2, aztán Michael Flatley. Mostanra örülhetünk a Debrecentől kölcsönkapott Munkácsy-képeknek is. MILBACHER RÓBERT ÍRÁSA.

„Joe Dallessandro szemlélésébe sosem fárad bele az ember” ‒ állította Wieland Speck. Németh Hajnal kiállításának címadó sztárja ezúttal az esztétikai űr igézetével hálózza be közönségét. FÜRTH ESZTER ÍRÁSA.

Nem tudom, pontosan mi is a vasárnapi iskola, de rettenetes dolog lehet. Az összetett kifejezés két tagja közt feszülő antagonisztikus ellentét eleve lehetetlenné teszi, hogy a dologból bármi jó kisüljön – a Nyóckerben tett látogatásunk mégis felért egy kétéves alapképzéssel. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.

Az idei örökségnapok szerényen a Felemelő század, a nemzeti „styl” címet viselte. Indokoltnak látszott tehát sétánkat a kies Kőbányára szervezni. Nem csalódtunk, felemelő élményben volt részünk – igaz, jórészt a föld alatt. ZÖLDI ANNA BESZÁMOLÓJA.