FÜGGETLEN SZELLEMI ENERGIA

Beszélgetés Kárpáti Péterrel
2013.04.27.

A Titkos Társulat a Vándoristenek, Szörprájzparti, A pitbull cselekedetei után Az álom féltestvére címen játssza legújabb előadását. A Társulat tagját, titkos vezetőjét, Kárpáti Pétert kérdeztük az előadás születéséről, illetve egyéb jelenlegi aktivitásairól. PROICS LILLA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

PANORÁMA

Gabi Gleichmann, A halhatatlanság elixírje szerzője
2013.04.22.

A halhatatlanság elixírje történelmi-mesei világpanoráma: több mint nyolcszáz évre és harminchat generációra nyúlik vissza. Az önfeledten, gyakran megrázón áradó narráció egyik fő motívuma a zsidóság mint a kisebbségi lét sokrétű metaforája. Tizennégy országban jelent meg. SEBESTYÉN RITA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

LEHETŐSÉG A PÁRBESZÉDRE

Beszélgetés Fullajtár Andreával
2013.04.04.

Az Orlai Produkciós Iroda, a FÜGE és az Átrium Film-Színház együttműködve Minden ötödik órában címmel mutatja be a dokumentumokra épülő, családon belüli erőszakkal foglalkozó előadását. Fullajtár Andreával, az előadás egyik szereplőjével beszélgettünk. PROICS LILLA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

FÜGGETLEN KULTÚRA

A FESZ „Függetlenül” című konferenciája elé
2013.03.29.

Könnyű belátni, hogy a függetlenség viszonyfogalom; a függetlenség függ valamitől, ha mástól nem, attól, amitől el akar oldozódni – amitől független. RADNÓTI SÁNDOR ELŐADÁSA. Tovább a cikkhez

Címkék: FESZ

MAJDNEM MEGVAN

Kemény István-est / Literárium – Kortárs írók a Müpában
2013.03.18.

A Müpa Kemény István-estje nem kínált izmos igazságokat, nagy megfejtéseket. Jóval tisztességesebb este volt ennél. Tovább a cikkhez

UNORTODOX

Váratlan segítség a Hungarian Showcase-nek
2013.03.07.

Pörög a Hungarian Showcase, a százhúsz regisztrált külföldi vendég – szakújságírók, fesztiválszervezők, rendezők, producerek – szorgalmasan nézik a kiválasztott előadásokat, és még szorgalmasabban kérdezgetik az őket kísérő szervezőket, kritikusokat. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

„MEGÁLMODOD, AMIKOR ELJÖN AZ ESTE”

Beszélgetés Szemző Tiborral
2013.02.21.

A nyelv, a zene, a filmek, és ezek összekeverése Szemző Tibor régi mániája. Így dolgozik, így készült a néhány éve bemutatott Csoma-legendárium rádiójáték, később film is, melynek filmopera /opera cinématique/ változatát ugyancsak a Művészetek Palotájában mutatták be 2009-ben. Az Üzenet – Dr. Tovább a cikkhez

SZÉKELY LEBENSRAUM

Leng a zászló
2013.02.21.

Totálissá vált a székely zászló ügy, már a magyar parlamentre is kikerült a sokat vitatott lobogó. Tovább a cikkhez

Címkék: Bartók Béla

ÍRUNK, MIT IS TEHETNÉNK?

Levél a Nemzeti Színház leendő társulatának
2013.02.17.

Kedves színész barátaim, kezdhetném így, mert vannak köztetek barátaim is, és mert a szó ezúttal tágabb értelemben használatos: kollégáim a színházban, színházcsinálók és játszók, a Nemzetiben és másutt. Ezt a levelet normális körülmények közt nem írnám meg. A körülmények nem normálisak. Tovább a cikkhez

PIANO ÉS FORTE

Beszélgetés Horváth Csabával
2013.02.07.

„Én nem azt mondom, hogy kussolni kell. Engem nagyon is érdekel, hogy a kollégák mit mondanak, de csak abban az esetben, ha az nem csak őróluk szól.” KRÁLL CSABA INTERJÚJA. Tovább a cikkhez

DRÁGA VAGY NEKEM

Ábel az Újszínházban
2013.02.05.

A Nemzeti Kulturális Alap idei miniszteri döntése alapján 15.000.000 forinttal támogatja az Újszínház két előadásának megalkotását. Felkerekedtem hát, hogy megnézzem, mire költjük a pénzünket. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

A GESZTUS

Ascher, Székely, Zsámbéki, Vidnyánszky
2013.02.03.

A gesztus – fontos dolog az emberi érintkezésben; a politikában is, a diplomáciában is. Fontosak a körülményei is: ki teszi, kinek, hogyan és miért. A gesztus a kultúra része, a kulturált viselkedés egyik eleme. CSÁKI JUDIT ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

NE ÍGY, HA KÉRHETEM...

Tizenötmillió magyar Nemzeti Színháza?
2013.01.24.

Tizenötmillió magyar színházát fogja igazgatni, ha betartja a szavát Vidnyánszky Attila a Nemzeti Színházban. Ne tegye. PARÁSZKA BORÓKA ÍRÁSA. Tovább a cikkhez

LAKÁJOK A CSÓKOSOKAT

Pályáztatás vagy kinevezés?
2013.01.17.

Attól, hogy azt gondoljuk: kiemelt nemzeti intézmények és/vagy önkormányzati színházak igazgatói pozíciójára nem kell föltétlenül pályázatot kiírni, még nem biztos, hogy ugyanazért gondoljuk ezt, mint L. Simon László kulturális államtitkár. ÜZEN A SZERK. Tovább a cikkhez

NYÍLT LEVÉL VIDNYÁNSZKY ATTILÁNAK

Imre Zoltán és Hudi László levele
2013.01.03.

Más kulturális lapokhoz hasonlóan mi is közzétesszük Imre Zoltán színháztörténész és Hudi László rendező nyílt levelét, melyet Vidnyánszky Attilához, a Nemzeti Színház leendő igazgatójához intéztek. Tovább a cikkhez