Gárdonyi Géza: A bor / Komáromi Jókai Színház - Kisvárda
2008.07.09.

Hiába tiltakozott Gárdonyi Géza, „zenés falusi történetét” gyakran nevezik népszínműnek. Árnyaltabb megközelítések szerint A bor átmenet Szigligeti Ede, Szigeti József, Csepreghy Ferenc és mások valódi népszínművei és Móricz Zsigmond paraszt-tárgyú darabjai között. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Jelenet az előadásból. (Fotó: Dömötör Ede)
Jelenet az előadásból. (Fotó: Dömötör Ede)
Bármely vélekedést fogadjuk is el, úgy tűnik, mára a népszínmű, s vele A bor kikopott a színházak repertoárjából. Pedig a Nemzeti Színház a darabot az 1901-es premiert követően közel háromszázszor játszotta, majd többször felújította. Az ősbemutató szerepeit a Nemzeti legkiválóbb színészei alakították – a Kisbírót például a fiatal Hevesi Sándor, aki csak egy évvel később lett a színház rendezője. Beöthy László igazgató dramaturgiai érzékét dicséri, hogy Gárdonyinak a népszerűséget meghozó göregáboros és durbints-sógoros tárcanovelláiban – amelyeket később az író nem vett fel összes művei közé – felfedezte egy falusi témájú színdarab lehetőségét. Gárdonyi művében e két sikeres figurát is szerepelteti, de a cselekmény középpontjába a gazdálkodó Baracs Imrét helyezi, aki esküvője előtt megfogadja: többé nem iszik bort. Amikor azonban a verekedésért elzárt öccse, Matyi kiszabadul, felesége unszolására – hogy ne maradjon szégyenbe a falu férfitársadalma előtt – inni kezd, s lerészegedve megveri asszonyát, aki visszaköltözik az anyjához. Egyik házastárs sem hajlandó közeledni a másikhoz, de végül csak kibékülnek. Két másik kettős a párkapcsolatok alakulásának további lehetőségét villantja fel, egyben dramaturgiailag a tragikus szál mellett a lírait és a komikust is képviseli.Sok mindent elárulnak a népszínmű-játszásról a darab bemutatójáról készült képek, amelyeken takaros portát ábrázoló kulissza előtt cifraszűrben, pipával a szájában áll dacosan a daliás termetű, hetyke nézésű főhős. Tanulságosak Gárdonyi szövegkönyvbe tett bejegyzései is, amelyekben óva inti a rendezőt és a színészeket a túlzásoktól s a hiteltelenítő játékszokásoktól.

Bezerédi Zoltán nemcsak az író intelmeit fogadta meg, amikor a komáromi Jókai Színháznál elvállalta A bor színre állítását, de azt az előadásmódot is megtalálta, amellyel e darabot a műfaj jellegzetességeit nem megtagadva, mégis mai hangon és színpadi nyelven lehet játszani. Lengyel Anna dramaturggal közösen lehántotta a szöveg népieskedő túlzásait és egyszerűsítette a túlburjánzó jeleneteket. Kiemelte a cselekményt a couleur locale-t idéző falusi közegből, s a színpad közepére kerítéssel körülvett, döntött, trapezoid alaprajzú dobogót helyezett, ezen játszatta a két főszereplő drámáját kibontó jeleneteket.

Jelenet az előadásból.
Jelenet az előadásból.
A rendező elhagyta a népszínmű nélkülözhetetlennek hitt cigánymuzsikáját is. Kovács Mártonnal szövetkezve olyan zenei alapot teremtett, amely még inkább erősíti A bor műfajtól független általános érvényét, drámai erejét. Van ugyan háromtagú zenekar (harmonikás és két rézfúvós), de a zenét – amúgy kaposváriasan – a teljes társulat szolgáltatja. A szereplők a drámai csúcspontokon, jelenetváltáskor, finálékor botokat, rudakat, fakanalakat kapnak elő, s ládákon, kis székeken, a fadobogón „ütős koncertet” adnak. Máskor különböző méretű, folyadékkal negyedig-félig telt borospoharakon zenélnek, vagy borosüvegek száját fújják. Ilyenkor többnyire megáll a színpadi esemény, a történet kiemelődik a drámai időtérből, s hangsúlyossá válik: egy színházi közösség darabot mutat be nekünk, nézőknek, akik leginkább e zenei alap segítségével maguk is úgy érzik: e közösség részesei lesznek. Ezt a hatást a színészi játékstílus is erősíti. Tartásuk van a figuráknak. Megadják a módját a megszólalásoknak, a tetteknek. Nincs erőltetett és hamis tájszólás meg népieskedés. A színészek természetesen beszélnek, természetesen viselkednek, de minden gesztusuk kicsit több, mint a szokásos realista-naturalista színjáték. Ettől minden színészi megmozdulás egyszerre igaz és megemelt, átélhető és eltartott. Ugyanakkor Bezerédi kiválóan adagolja és ellenpontozza egymással a drámai és a humoros mozzanatokat is.

Ehhez fegyelmezett és magas színvonalú együttes-játékra van szükség, s ezzel a csaknem minden színészét mozgósító komáromi társulat nem marad adós. A rendező bátran bízza a főszerepeket fiatalokra, mellettük a középnemzedéket képviselő színészek mostanában ritkán látható erővel, stílusbiztonsággal és odaadással teremtik meg a cselekmény kibontakozásához szükséges háttér-alakokat. A közel harminc szereplőből igazságtalanság lenne bárkit kiemelni, mégis megemlítem az első részt lezáró, nem a darabhoz tartozó, de Gárdonyi által megörökített cigánymesét egyszerűen és szuggesztíven elmondó Nagy László ügyelő szívszorító teljesítményét.

Dramaturg:  Lengyel Anna,  Bezerédi Zoltán,  Díszlettervező:  Győri Gabriella,  Jelmeztervező:  Cselényi Nóra,  Koreográfus:  Bodor Johanna,  Mozgástervező:  Gyöngyösi Tamás,  Zenei vezető:  Kovács Márton,  Rendező:  Bezerédi Zoltán,  Szereplők:  Manases István,  Hajdú László,  Holocsy Krisztina,  Varsányi Mari,  Holocsy Katalin,  Ropog József,  Molnár Xénia,  Fabó Tibor,  Szvricsek Anita,  Németh István,  Mák Ildikó,  Nagy László,  Bernáth Tamás,  Tyukodi Szabolcs,  Olasz István,  Csorba Máté,  Lehocz Dávid,  Kovács Mónika,  Kocsis Csaba,  Balaskó Edit,  Cenky Nikolette,  Germán Zille,  Mesinger Nóra,  Rab Zoltán,  Illés Ferenc,  Kollár József,  Moravcsik Lajos
Megítélt támogatás: 7 100 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiváljának megrendezésére (2008)