Shakespeare: III. Richárd / Gyulai Várszínház és Kolozsvári Állami Magyar Színház – IV. Shakespeare Fesztivál, Gyula
2008.07.06.

Ezzel a mondattal búcsúzik Josef K. az árnyékvilágtól, miközben arra gondol, hogy a szégyene talán még túléli őt. Hogy a mindenen, vagy inkább mindenkin túl lévő III. Richárdot többek között ez a kérdés sem izgatta az utolsó pillanatban, arra fogadni mernék. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Richárd: Bogdán Zsolt
Richárd: Bogdán Zsolt
De akkor hogy kerül a kutya a színpadra? Hát úgy, hogy Tompa Gábor új, a Gyulai Várszínház és a kolozsvári teátrum koprodukciójában készült III. Richárd-rendezésében az egyik, ha nem épp a legelvetemültebb shakespeare-i antihőshöz előadáshosszat kötődik a kutya képzete. Gloster a nyitóképben szájkosaras ebként liheg a koronával akrobatikázó lakkcsizmás domina nyomában, aztán a bosszúszomjas Margit átkozza kutyának, mire Richárd a nyelvét lógatva heveredik a földre, később pedig IV. Edwárd oldalán kushad megtévesztően hűséges házőrzőként. És aztán a mindent eldöntő csata káoszában tényleg úgy végzi, akár egy kutya.

Az egyik lábát bénán maga után vonszoló Richárd testi hibájának minden létezhető előnyét kihasználja: ott, ahol mindenki szép és egészséges (vagy legalább ezt hiteti el magáról), a korcs nyomorékra egyszerre tekintenek szánalommal és undorodva. A látszat persze csal, mert ez egy ugat is, harap is típusú jószág, ráadásul nem kevés (ön)iróniával van megáldva vagy -verve, ami még inkább elbizonytalanítja környezetét a tekintetben, hogy mi a helyes stratégia vele szemben.

Nemcsak rokonait és üzletfeleit, de alighanem a nézőt is meglepi a machiavellista clown. Túl szimpla lenne azt mondani, hogy Gloster célja a királyi trón megszerzése, hiszen őt az ölés élteti: először tán passzióból ritkítja az udvari sorokat (az első színben minden szótagot külön köp az arcunkba: „Úgy dön-töt-tem, hogy gazember leszek…”), aztán rákap a dolog ízére. Igaz, későn: akkor már nem ő öl, hanem őt ölik.

Bogdán Zsolt játéka csupa kérdőjel, de nem összetettsége miatt: alakítása nagy jóindulattal félkésznek nevezhető. A valódi probléma, hogy a jelző áll az egész produkcióra is. Erre magyarázatféle is akad: a kolozsvári premier csak ősszel lesz – amit Gyulán láttam, kész előadásnak semmiképp, inkább a III. Richárd kapcsán született, ritkán jól, de többnyire rosszul sikerült skiccek rendezetlen gyűjteményének mondanám. Nem a recenzens lelkének demagóg fele kérdezi: a jelen, korainál is koraibb formájában vajon miért mutatták be fizető közönség előtt az előadást? Mert ugyan akad néhány elem, melyekről máris világos, hogy erő van, lesz vagy lehet bennük, a megoldások többsége mégis zavaros és/vagy kínosan közhelyes.

Az előadás következetes, markáns látványvilága például igazán izgalmas lehetne – ha a rendező és a színészek használnák, nem pedig csak eltűrnék jelenlétét. Sötétzöld plasztikfalak jelölik ki a szögletes, rideg tér határait (díszlet: Carmencita Brojboju). Előttük átlátszó plexitárlók, polcaikon műanyag dobozokban levágott fejek, groteszk arcok, földalatti vagy tán földöntúli lények torzói. Bonc- és trónterem, dinasztikus galéria és haditrófea-gyűjtemény egyben. Nem fontos tudni, hogy a fejek egykori gazdái mind Richárd kezétől estek-e el, az angol uralkodócsalád darabbéli aktuális állapotairól így is kristálytiszta látleletet kapunk. Varga-Járó Ilona maszkjai hiába fenomenálisak, ha valódi szerephez szinte egyáltalán nem jutnak. A színpadképpel kapcsolatos kifogásaimra persze hallom a választ: a piciny várszínpadra a tervezett díszlet fele fért csak be. Ez esetben vajon az előadásnak is csak a feléről kellene nyilatkoznom?

Richárd álma. Szkárossy Zsuzsa felvételei
Richárd álma. Fotó: Szkárossy Zsuzsa
Elszomorító, hogy a máskor ragyogó kolozsvári színészek egytől egyig harmatos teljesítményt nyújtanak. Különösen rosszul jártak a női szereplők: érthetetlen, hogy Lady Anna hogyan válhatott ennyire jelentéktelen és érdektelen libává, hogy Margitot miért kell bomlott agyú fúriának játszatni, vagy hogy miért drogozik Gloster anyja. Félreértés ne essék: meg lehet mindezt magyarázni, de az előadás egészében akkor sem világos ezeknek a döntéseknek a helye. A már említett domina a színlap szerint a darabban sokat szidott, ám ott egyszer sem feltűnő Shore-né lenne: a hölgy, amikor épp nem szadomazo szeánszra készül, akkor talpig csuklyában a Jelenések könyvéből olvas fel, vagy élő tévéműsor néma asszisztense lesz. Íme egy újabb közhely: a színpad fölötti plazmatévéken élőben közvetítik, amikor Richárd hosszas rábeszélés után elfogadja az angol koronát. Amikor pedig a záróképben az új rezsimet képviselő Richmond angolul (kiábrándítóan rossz kiejtéssel) elüvölti a darab utolsó mondatait, akkor elkezdem magamban pörgetni, hogy csak az elmúlt néhány évben hány Shakespeare-előadás fejeződött be pontosan így. Mire a végére érek, már lehet is tapsolni. De minek?

Vö. Rádai Andrea: Királydráma az ötletviharban
Szerző:  William Shakespeare,  Cím:  III. Richárd,  Fordító:  Vas István,  Rendező:  Tompa Gábor,  Dramaturg:  Visky András,  Díszlet-jelmez:  Carmencita Brojboju,  Maszkok:  Varga-Járó Ilona,  Zene:  Vasile Sirli,  Koreográfia:  Florin Fieroiu,  Digitális média:  Tofán Zsolt,  Szereplők:  Bács Miklós,  Nagy József,  Visky Bence,  Hatházi András,  Bogdán Zsolt,  Mányoki Bence,  Buzási András,  Balla Szabolcs,  Keresztes Sándor,  Bíró József,  Sinkó Ferenc,  Bodolai Balázs,  Laczkó Vass Róbert,  Orbán Attila,  Salat Lehel,  Molnár Levente,  Szűcs Ervin,  Fogarasi Alpár,  Farkas Lóránd,  Galló Ernő,  Senkálszky Endre,  Kézdi Imola,  Péter Hilda,  Csutak Réka,  Györgyjakab Enikő,  Skovrán Tünde,  Pethő Anikó,  M. Kántor Melinda,  Támogatás:  A támogatás adatait ld. a Nyári fesztiválok 2008 gyűjtőlapján
Megítélt támogatás: 1 500 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás bemutatására (2008)