Akit az istenek szeretnek / Csákányi Eszter estje – Spinoza Ház, Orlai Produkciós Iroda
2014.05.07.

Csákányit jó nézni. Hallgatni is. Most a Spinozában énekel. KOVÁCS DEZSŐ KRITIKÁJA.

Azazhogy énekel is, meg játszik is, meg kicsinykét verset is mond, de leginkább jelen van. A maga önironikusan súlyos és játékos színészi formátumával van jelen. Tulajdonképpen majdnem mindegy, hogy mit játszik és miről dalol, mert az alkalmi szcénákat képes átlényegíteni, drámaivá tenni, átitatni az egyéniség varázsával, miközben mesél nekünk, mulandóságról meg örömről, az elillanó pillanatokról. Csupa mindennapi dologról különben, női cuccokról, apró-cseprő ügyekről, jelentéktelennek tetsző történetekről, különleges élethelyzetekről, nüanszokról és a nagybetűs élet realitásairól meg ünnepeiről. A női lélek rejtelmeiről. A test átváltozásairól. Még a vonzó nők öregedéséről is, bizony. 

Csákányi Eszter
Csákányi Eszter
Úgy, ahogyan csak ő tud. Sprőden, élesen, megcsavartan, bohócian brillírozva, nőiesen, színésznősen, nőcisen, dámásan, nagyasszonyosan, vehemensen, lehengerlően, harsányan piruettezve, lágyan és keményen, dévaj iróniával fűszerezetten. Slágereket énekel, meg sanzonokat, kuplékat, musical-betéteket, népszerű és kevéssé ismert nótákat. A dalok között kommentárokat fűz a történésekhez. Kommentálja a szituációt is, amiben vagyunk: a zsebkendőnyi színpadon, karnyújtásnyira tőlünk, a piciny térben áll vagy ül a színésznő a zongora mellett, hőség van a teremben fönn és lenn, egymásba ér színtér és nézőtér hője.  

„Úgy vagyok, hogy jól vagyok”, kezdi Csákányi Eszter a népszerű örökzöld slágert, de „átírja” rendesen a nótát, megcsavarja a hajlításokat, újraértelmezi a dallamot, elnyújt és kitart hangokat, kiemel sorokat, egészen új jelentést varázsol a szöveg mögé, miközben elringat és magával ragad; s igen, közben már mi is úgy vagyunk, hogy jól vagyunk, mert együtt vagyunk, ringatózunk a zene hullámain. Jól vagyunk, meg rosszul vagyunk, meg nagyszerűen vagyunk, meg sehogy se vagyunk, mert az élet, ugye, olyan, amilyen, s mindezt Csákányi közvetíti most, lebilincselően. És nyugodtan rábízhatjuk magunkat, mert mi is úgy vagyunk, most másfél óráig mindenképpen, ahogy ő énekli. S hogy ő hogy van? Lásd, mint fenn. 

Majdnem mindegy, hogy mit énekel. Hiszen a lényeg az, hogy hogyan énekli. Megidézi, mondjuk, a legendás színész-édesapát, mikor belekezd az Én vagyok Muki, az énekes bohóc című dalocskába. S akkor hirtelen előttünk áll a hajdani nagy nevettető, az utolérhetetlenül sármos kiváló színész, a könnyű ének meg visszarepít bennünket az éteri gyerekkorba, s a magyar színjátszás régmúltjába. Az est címadó dala szerint, „akit az istenek szeretnek, meghagyják örökké gyereknek”. Csákányi Eszter természetesen az örök gyereket is megidézi játékával, sőt leginkább őt, aki mindig virgonc és mindig telhetetlen, mert sosem elég a jóból, a heccből, a játékból, különösen, ha elkomorul körülötte a nagyvilág. De szerencsére szó nem esik politikáról, csak örömről és bánatról, érzelmekről, viharos szerelmekről, megcsalattatásokról, szakításokról, egyszóval mindarról, ami igazán fontos az életben. A lírai-melankolikus pillanatokat aztán mindjárt vad és zubogó bohócéria váltja, sistergő humor és pezsdítő viháncolás, gunyoros fricskák meg gyilkos poénok, irónia és főképp önirónia. (Szövegíró, dramaturg: Zöldi Gergely.)                

Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Fotók: Puskel Zsolt. A képek forrása: PORT.hu
Két muzsikus játszik Csákányival együtt: a zongoránál Wagner-Puskás Péter, az ütőhangszereknél Kovács Norbert. Prímán értik egymást. Közös a lélegzetvételük. Láthatólag élvezik a játékot és egymás társaságát, mi meg az ő zenés évődésüket, a cukkolásokat, a sikamlós poénokat. A zongora sarkán ásványvíz és pohár, utóbb egy szelet torta is előkerül, Csákányi könnyedén elmajszol egy falatot, „mert megérdemlem”, mondja ironikusan, s máris átlibben a játék a Jaj de jó a habos sütemény kezdetű dalocskába. És a túlcsordulóan érzelmes, tingli-tangli nótából fölépül egy teljes világ, mondhatni egy érzelmi katedrális. A pityergéstől a sírásig s a kirobbanó örömig.  

A monodráma, mondják, nem könnyű műfaj, a zenés előadóest meg kiváltképp nem az, hiszen a játékosnak, az énekesnek jószerével egyedül kell fenntartania a publikum figyelmét, akár több mint egy órán át. Csákányi zenés estje azért is olyan üdítő, mert telt énekének, sugallatos színészi jelenlétének pompásan megrajzolt íve van, mélységek és magasságok váltakoznak benne, erő és gyengédség, frivol humor, könnyedség és csillámló irónia. 

Az élő koncert varázsa mindent felülír. Különösen, ha Csákányi Esztert hallgathatjuk.
Cím:  Akit az istenek szeretnek,  Szövegíró, dramaturg:  Zöldi Gergely,  Zenész:  Wagner-Puskás Péter, Kovács Norbert,  Előadja:  Csákányi Eszter