Kabóca Showcase / Kabóca Bábszínház, Veszprém
2014.02.25.

Összességében az a kép fogalmazódott meg bennem a Kabóca Bábszínház előadásai kapcsán, amit már egyébként is tudni véltem: a gyerekekhez nem le kell ereszkedni, hanem fel kell hozzájuk nőni. PUSKÁS PANNI ÍRÁSA.

Hüvelyk Matyi, avagy nagyvárosi kiskalandok
Hüvelyk Matyi, avagy nagyvárosi kiskalandok
A Veszprémben működő bábszínház alkotói pedig nagyon jól tudják ezt, és így alakítják ki a repertoárt, figyelve arra is, hogy az egészen kicsiktől a felnőttekig mindenkinek legyen valami mondanivalójuk. Eközben elég nehéz helyzetekkel kell megbirkózniuk, bár ez már nem az alkotással áll szoros összefüggésben: a bábszínház a város egyik amúgy sem túl központi részéről egy másik periférikus helyszínre kényszerült, a paneldzsungel kellős közepére, egy, az átkosban épült művelődési házba. Nyilvánvaló, hogy ezek a művházak méretüknél fogva sem alkalmasak egy bábszínház üzemeltetésére, ezért például a nagyteremben játszódó előadásoknál a társulat kénytelen a színpadra ültetni közönségét. A helyzet, bár nem túl rózsás, azért nem is reménytelen: a város ígéretet tett arra, hogy használható helyszínné változtatja a betonhodályt, mégpedig belátható időn belül, én pedig szívből drukkolok, hogy így is legyen.

Sokkal fontosabb viszont az, hogy az elemekkel folytatott harc közben a művészi munka roppant előremutató, és mentes azoktól a blődségektől, amikbe még amúgy jó nevű gyerekszínházakban is belefuthatunk óvatlanul. Így a gyerekek mellett én is feszülten figyeltem az előadásokat, amiknek legfőbb erényük az volt, hogy értelmes kérdéseket fogalmaztak meg megfelelő arány- és humorérzékkel.

Teremtésmese
Teremtésmese
A showcase egyik legizgalmasabb előadása a Hüvelyk Matyi, avagy nagyvárosi kiskalandok például azzal vet számot, hogy az eredeti Grimm-mesének a maga formájában már nem túl sok közölnivalója van a mai gyerekek felé. Ezért Fige Attila és Fekete Ádám (dramaturg szakos egyetemi hallgató) szövegátiratában Matyi (Fige Tamás) ugyan jóval alacsonyabb, mint a többi, vele egykorú kisgyerek, de teljesen átlagos srác, átlagos szülőkkel, viszonylag átlagos problémákkal. Anyát és Apát egy Don Corleone-szerű, gonosz maffiózó tartja rettegésben, aki a tartozás kiegyenlítéseképpen a kisfiút akarja megszerezni magának. A szülőknek az eredeti történettel szemben eszükben sincs eladni egyetlen gyermeküket, így Matyi úgy dönt, elmegy a nagyvárosba, hogy munkával pénzt szerezzen szüleinek, és megszabaduljanak a fenyegetettségtől. Útközben megismerkedik egy hatalmas, kövér macskával, aki állhatatos barátjaként kíséri tovább útján. 

Ha Dede
Ha Dede
A sors fintora, hogy munkára éppen ahhoz a gonosztevőhöz jelentkezik, akinek szülei tartoznak, s mikor Matyi ezt észreveszi, már fogságba is esett. A történet attól mai és jó, hogy Matyi nemcsak furfanggal győzi le a gonosz bankrablót, hanem okos, és tudja, hogy ilyen helyzetben mi a teendő: segítséget kell kérni, fel kell hívni a rendőrséget. Hősiessége tehát abban áll, hogy egyszerűen praktikusan cselekszik. A szöveg egyébként rettentően szórakoztató, tele van kissé Varró Danira hajazó, fárasztóan kiváló szóviccel, amiken néha a gyerekek, néha a felnőttek nevetnek fel. („Szívem szerint sajtot ennék, de ez csak egy sajtótermék.” – mondja az éhes macska, amikor arcába fújja az újságot a szél az utcán.)

Az előadás tere alacsony költségvetésű, de annál kreatívabb: különböző méretű, szürke kockák, apró, fekete mintázattal, amik megjeleníthetnek szobabelsőt, vonatot, de egy nagyváros toronyházait is. A három színész (Fige Tamás, Mákszem Lenke, Jakab Ádám) által életre hívott összesen kilenc báb között a gyerekfigurák teljesalakosak, a felnőttek pedig csak bábfejek, akik félig megkapják a bábszínészek testét, de le is válnak róluk, hiszen a játszók nem arcuk elé tartják a bábálarcot, hanem maguk elé nyújtják azt. Ettől az összes felnőtt szereplő groteszk, furcsa szerzetté válik, mert sokszor ilyennek látják a gyerekek a felnőtteket, furcsának, érthetetlennek.

Pepita
Pepita
Nem szűkölködik humorérzékben Écsi Gyöngyi Teremtésmese című előadása sem. Écsi rettentően eredeti figurája a magyar bábjátszásnak erős felvidéki tájszólásával, végtelen határozottságával, természetességével és türelmével. Ebben a mesében Ádám és Éva megteremtéséről beszél, és arról, hogyan civódtak már az első nap után egymással, hogy Ádám többször vissza akarta adni Évát az Úrnak, hogy az Úr egy idő után azt mondta Ádámnak, hogy köszöni, de nem kéri, és hogy milyen végeérhetetlen ellentét feszül férfi és nő között azóta is. De valójában teljesen mindegy, miről beszél Écsi Gyöngyi, a fontos nála az, hogyan: szívből jövő jókedvvel és humorérzékkel, utánozhatatlanul.

Energikus és vidám előadás a rövid, alapvetően utcai, zenés előadásnak készült Danny mesél is. Danny Bain egy amerikai zenész fiatalember, aki hogy, hogy nem itt kötött ki nálunk és egy afrikai mesét ad elő nekünk. Erős akcentusa ellenére roppant érthetően beszél magyarul, ami azért különösen figyelemre méltó, mert csupán két éve él az országban. Xilofonra hasonlító afrikai hangszerének (balafon) intenzív hangja hipnotizálja a közönséget. De Danny ennél többet akar, azt, hogy részt vegyünk az előadásban, és mint egy stadionkoncerten, bizonyos helyeken nekünk is kiabálnunk kell vele. Ha nem találja elég hangosnak, akkor megismételteti velünk.

Volt egyszer egy
Volt egyszer egy
Különösen nagy hangsúlyt fektet a Kabóca a babaszínházi előadásokra. Ebből a showcase-en kettőt láthatott a közönség, a Pepitát és a Ha Dedét. Míg előbbi főleg színek és formák segítségével kelti fel a legkisebbek érdeklődését, addig utóbbi a hangot, a zenét használja ugyanerre. Persze pedagógusnak kellene lennem ahhoz, hogy ezekről az előadásokról érdemben nyilatkozni tudjak, hiszen a felnőtt nézők számára felfoghatatlan, értelmezhetetlen a műfaj. Igyekeztem tehát a kicsikre figyelni, hogy reagálnak a nekik készült színházra, és úgy tűnt, ők figyelnek és érdeklődnek, az előadás végén pedig bátran mennek közelebb, hogy megfogdossák a puha, színes kellékeket vagy csak szaladgáljanak egyet a térben.

A showcase utolsó előadása a Volt egyszer egy Máté Angi azonos című könyve alapján készült, ami 2010-ben az év gyermekkönyve díját nyerte el a Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsától (IBBY). A szöveg mélyen szimbolikus és asszociatív gondolkodásra ösztönzi olvasóját, ugyanilyen az előadás is. Érsek-Csanádi Gyöngyi egyedül adja elő a könyvben szereplő mesék egy részét: a békáét, aki buborékokból akar gyöngysort készíteni magának, a kőét, aki puha párnává akar változni vagy az almafáét, aki megtanulja szeretni az őt rágó kukacokat. A rövid történetek közti dramaturgiai kapocs egy kislány sztorija, aki meg akar szabadulni az ismeretlentől való félelmétől, és sikerül is neki. Miközben Máté Angi meséit hallgatja, megért valami lényegit a világból, megértjük mi is a nézőtéren: vannak csodák, de nem varázsütésre, hanem a világ apró dolgaiban vannak elrejtve, nekünk pedig nyitott szemmel kell járnunk, észre kell vennünk őket.
Szerző: Puskás Panni