ÉJFÉLKOR KISÜT A NAP

Batta Dem V. Pécsi Nemzetközi Reggae fesztivál / Pécs, EKF 2010

Este hétkor néhány lézengő szervező, pár zenészkülsejű figura és csendes, szeretnivaló háttérreggae a pult mellett, mindez a pécsi Ifjúsági Házban, annak minden rokonszenves, ottfelejtett lepukkantságával. Kezdődik az ötödik Batta Dem záróestéje. PAP BALÁZS CIKKE.

Kapott jócskán hideget-meleget az EKF Pécs rendezvénysorozat programja, és időm javarészét Pécsett töltve az a benyomásom, hogy a fanyalgás hangjai rendeződtek erőteljesebb akkordokká. Alighanem jogos a fanyalgás, a tekintetben egész bizonyosan, hogy az EKF projekt már létező rendezvényeket kebelezett be (támogatva persze), valamint az országot körbelakó rendezvényeket szerepeltet úgy programfüzetében, mintha azok kizárólagosan Pécshez lennének köthetők.

Magam ezúttal mégsem akarok fanyalogni. Egyfelől, mert az a szombat, amikor a Batta Dem fesztivál utolsó rendezvénynapjára sor került, történetesen épp egy folkfesztivál zárónapja is volt, valamint azon az estén lépett fel az Európa Kiadó. Pécsi ember nem gyakran találja magát szemben ilyen választékkal. (Az egyelőre EKF-független BL-döntőről nem is beszélve.) Másfelől maga a rendezvény egyáltalán nem adott okot az elégedetlenségre. Sőt, ha tizenöt évvel fiatalabb lennék, egyenesen lelkesednék érte. 

AfroDZAQM

A pécsi Ifjúsági Házba kevesen érkeztek a hét órai kapunyitásra. A bejáratra egy A4-es papírt celluxoztak, innen tudom, hogy jó helyen járok. A promóció mellőzését értem is, meg nem is. A Batta Dem ún. ínyencfesztivál, olyanoknak szól, akik tudják, hogy ha idejönnek, többnyire gitárt hallhatnak a kettőn és a négyen, és tudják azt is, hogy ez nem ont monoton bút konokon s fájón, épp ellenkezőleg: ritmikailag nem (is annyira) monoton a zene, és bú, nos bú az meg egészen egyszerűen nincs.

Érkezésemkor tehetségkutató zajlik (Dig-Up néven) három zenekarral: zenekaronként 20 perces műsor és egy egész zsűritag. Így az is érthető, miért nincs tömeg, és az is, hogy a közönség miért áll zenészkülsejű egyedekből. A színpadon a Jamup! (Dunakeszi–Göd): ígéretes társaság, élő fúvósszekció (pozan, trombita), határozottan energikus MC, a zenéjük is az, amennyire meg lehet ítélni abból a kásából, ami a hangszórókon kijön. Kicsit sajnálom őket, egyúttal mindazokat, akiknek épp a tehetségét kutatják: alig van idő a beállásra, a hangmérnökök meg – hogy mondják ezt szépen? – nem tökéletes elhivatottsággal keverik a műsort. Mindegy, az így is jól kihallatszik, hogy van mit kutatni a tehetségükön, néhány év múlva szépen megugráltatják majd a tömeget, ők is ügyesebbek lesznek, meg tán tömeg is lesz.

A következő banda az AfroDZAQM Kecskemétről – hallhatóan nem az első fellépésükkel. Szájdob, loopolós szinti, három MC és egy gitár a felállás. Hangtechnikailag sokkal kisebb kihívás, kevesebb hangszer (az sem rézfúvós), érteni is lehet, amit énekelnek. Sylvester János 1541-ben publikálta az első magyar nyelvű időmértékes verset (Próféták által szólt rígen néked az Isten), ehhez mérhetően jelentős felismerés volt, amikor rádöbbenhettünk, hogy a rap-re, sőt raggára is alkalmas a magyar nyelv. Nem annyira karcmentesen, mint Sylvester esetében, de hát a raggának védjegye a karc: rá kell feszíteni a nyelvet a ritmusra, és jelentéssel vagy humorral, esetleg a kettővel együtt el kell nyomni fájdalmas tiltakozó sikoltozását; pont úgy, ahogy a rasztafárik tették az angollal. Hogy az AfroDZAQM esetében a jelentés és humor milyen arányban van jelen a szövegekben, az voltaképp mellékes; helyenként éterien naivak, helyenként viccesek, a két faktor arányosan gerjed össze. Mosolygok és nevetek, de gúny nélkül: jókedvűen, ömlenek az énekdallam-toposzok – és még akkor is tetszik, ha messze nem reggae, amit hallok. Reggea-s ugyan, bár a loopolt ütemek miatt sehol egy izgalmas piricka, vagy meglepő ritmusképlet.

Harmadiknak az I-riddim lép fel, dunaújvárosi banda, dob, vokálos gitáros meg egy MC, egy kissé teljesítménykényszeres basszer – annyi hangot játszik, hogy az már-már stílusparódia, de hogy voltaképp az-e, azt sosem tudom meg, belevész a keverés kásájába. Ügyes társaság ez is, helyenként skába csapnak át, szerethetőek a vokáldallamaik, a lassan ötven főt is közelítő közönségen is látszik, hogy mennyire. 

Eredményhirdetés. A zsűrit senki sem mutatja be, de könnyen felismerhető arcok. A döntés: két második és egy első hely; a nyeremény legfőbb komponense: stúdióidő a ZION-ban (Zenész Ifjúsági OtthoN, Pécs). A zsűri a maga anonimitásában végtelenül szimpatikus, őszinte is, alapos is, partnernek tekintik a srácokat, semmi fölös allűr, semmi fölényeskedés. 

Ladánybene 27

Kezdődnek a koncertek: a White Vibrationnek kellene következnie, de az A4-es papír szerint a Di Equal jön. Ha ez a papír sem lenne, valamiféle pünkösdi csodának tudnám be, hogy az osztrákok nyelveken szólnak, többek között magyarul. Kisebb csoda mindazonáltal történt: a színpadra felkerült egy Ampeg láda és a basszus végre rendesen megszólalt, ezt táncos lábakban is lehet mérni. A zenekar dinamikus, a közönség szereti. Egy kérdésre tíz százalékuk kézfeltartással jelzi, hogy ez már a harmadik napjuk a fesztiválon, nem a többség ugyan, de lelkesek és fáradtnak sem nevezném őket. Akárhogy is: buli van. A zenekar dolgozik és dolgoztat, a közönség táncol és elégedettnek látszik. A csendesebbek is felderülnek, amikor beleszöktetnek egy menyasszonyt a partiba: végigméri a zenekart, majd inkább kimegy a pulthoz táncolni.

A Di Equal tizenegy körül, többé-kevésbé pontosan véget ér. Visszataps, majd hatalmas bontás: jön a Ladánybene 27, ehhez már nem csak pergőt, hanem dobot és mindent cserélni kell. Az átállás hosszú és alapos. Az utóbbi eredménye senkit nem zavar, az előbbi körülményei mindenkit. Éjfél felé tapintható a türelmetlenség. Ladánybenéék épp a monitorok arányait beszélik meg saját technikusukkal, a közönség zenét akar hallani, és nemigen érdekli, hogy a zenekar is tenne hasonlót. A kínos, majd egy órás szünet után azonban az első dalnál mindent megbocsát. A Ladánybene meg játszik, az est során ők szólnak a legjobban (ez még nem dicséret). Ők profin játszanak, a közönség profin befogad, mindenki vidám, üljön bár, vagy álljon. Tényleg süt a nap. 

Mindent egybevetve, a zárónap pofás kis rendezvény volt. Harc volt a közönségért (Folkfeszt, Európa Kiadó, BL-döntő) és ebben a harcban vagy a fesztivál, vagy a reggae maga, nem maradt alul. Minden gyermekbetegsége dacára, de akár azzal együtt is, szeretni való rendezvény a Batta Dem. Ínyencfesztivál, amit az ilyen ízekkel barátkozóknak is nyugodtan lehet ajánlani. Azt meg boldogan kell kiabálni, hogy hiába a lassan kialakuló tömeg, akkor is családias tud maradni a fesztivál, bármit is jelentsen ez a szó.

Kapcsolódó cikkeinket és a támogatás adatait a Pécs EKF 2010 gyűjtőlapon olvashatják.