Magyarországi Bábszínházak IX. Találkozója / Kecskemét
2008.12.05.

A bábosok kicsiny társadalmában mindenki mindenkit ismer, így nem csoda, ha a kétévente Kecskeméten megtartott országos fesztiváljuk kifejezetten családias hangulatú. NÁNAY ISTVÁN ÍRÁSA.

Schneider Zoltán rendezése: 3 kismalac és a farkasok (Forrás: Bóbita Bábszínház)
Schneider Zoltán rendezése: 3 kismalac és a farkasok (Forrás: Bóbita Bábszínház)
Színészek, rendezők, tervezők, külföldi és hazai meghívottak kora reggeltől késő éjjelig együtt vannak, s a napi öt-hét előadáson, a szakmai beszélgetéseken, a helyszínek közötti gyaloglások és a közös étkezések közben egyetlen dologgal foglalkoznak: a szakmájukkal. Ez az összezártság jó is, meg nem is.

Kezdetben a kecskeméti találkozó a hivatásos bábszínházak szolid fesztiválja volt, de idővel egyre bővült a résztvevők köre, hiszen nőtt a vidéki társulatok száma, illetve bemutatkozási lehetőséget követeltek a független bábosok is. Az eredeti kiírás alapján jelenleg tizenegy vidéki és két budapesti bábszínház vehet részt alanyi jogon a programban, azaz jelölheti meg, mely előadásával kíván fellépni a szemlén. (Idén egyetlen társulat nem élt ezzel a lehetőséggel, a győri Vaskakas Bábszínház.)

A pénzügyi okok miatt tavaszról késő őszre elnapolt fesztivál három plusz két fél napja alatt végül is huszonöt hazai és egy angol előadást láthatott a kitartó közönség, s nem kell nagy számtantudás ahhoz, hogy kiderüljön: a produkciók több, mint felét a független csoportok és alkotók adták elő. A bábjátszás e mozgékony rétegével eddig is számolni kellett, de úgy tűnik, hogy a nemzetközi gyakorlattal szinkronban e formációk itthon is egyre nagyobb szerepet játszanak. De nemcsak ők, hanem azok a fiatal rendezők is, akik Berlinben és Lengyelországban tanultak (Csató Kata, Kuthy Ágnes, Veres András), vagy színészi munkájuk tapasztalatait kamatoztatják egy-egy darab színre állításakor (Schneider Jankó, Tengely Gábor). Jó pár fiatal színész és tervező is elkötelezett alkotótársa e rendezőknek, így lassan alakul egy azonos esztétikai nyelvet beszélő művészi csoportosulás.

Miközben a bábjátszásban fellelhető friss hangokra igyekszem felhívni a figyelmet, elismeréssel adózom a bábalkotók megkerülhetetlen középnemzedéke előtt, hiszen Kovács Géza, Rumi László, Bartal Kiss Rita, Pályi János, Piláriék és mások jelentik a bábjátszás biztos bázisát. Az élet rendje, hogy a fiatalok már velük szemben fogalmazzák meg magukat, s az élet szépsége, hogy ez nem ellenükben, hanem velük együtt, sokszor az ő segítségükkel történik meg. 

A fesztiválon szereplő előadások közül tizennyolcat láttam, s ezek ismeretében, illetve máskor és máshol szerzett benyomásaim alapján megkockáztatom: a bábjátszásban érzékelhető szemléletváltás jelei fedezhetők fel.

A magyar bábelőadások többségére hosszú ideje a szöveg túltengése, a realista szemlélet és az ok-okozati elv alapján egymásra épülő jelenetsor dramaturgiai sémája jellemző. Ennek nem mond ellent az, hogy számos kiváló tervező munkássága és gondolkodásmódja eltér ettől a képlettől, hiszen gyakran tapasztalható, hogy a képi világ és az írói-dramaturgiai-rendezői munka egyáltalán nem harmonizál egymással. A fesztiválon ezt példázta a Titkok birodalma (szegedi Kövér Béla Bábszínház), a Babszem Jankó (miskolci Csodamalom), az Ármányos puncs-pancs (békéscsabai Napsugár) vagy az Egy egér naplója (Budapest Bábszínház).

Kuthy Ágnes rendezése: Pöttöm Panna (Forrás: Kabóca Bábszínház)
Csató Kata rendezése: Pöttöm Panna (Forrás: Kabóca Bábszínház)
E szívósan továbbélő tendenciával szemben egyre nagyobb számban születnek olyan előadások, amelyek meghatározó nézőpontja a vizualitás és az azzal összefonódó akusztikus világ. Ezekben a történetmesélésnek a hagyományos mesemondástól eltérő formái fordulnak elő: linearitás helyett szimultanizmus, logikai ív helyett asszociációs technika – például. A döntő változás lényege: az egymás utániság helyett az egymás mellettiség érvényesül, s ez alapvetően más befogadói szemléletet kíván: a passzív elfogadást fel kell váltsa az együtt alkotás. E produkcióknál a néző is játszó személy, ugyanis a felkínált képekből és hangzatokból a dramaturgia által szigorúan megszabott keretek között neki kell megteremtenie a maga személyes előadását.

Természetesen ennek elfogadtatása és elfogadása nem könnyű. Nem elsősorban a gyerekekkel van probléma, hiszen ők eredendően nyitottak mindenre. Ám nem ők választják ki, hogy mit nézzenek meg, hanem a szülők és a nevelők, márpedig a felnőttekre általában jellemző konzervativizmus gyakran gátolja az új szellemű alkotások érvényesülését. Többek között ezzel magyarázható a „közfeladatokat ellátó” hivatásos bábszínházak óvatos műsorpolitikája, stiláris középutassága. S ebből is érthető, hogy a kísérletezésre, az új kifejezési eszközök és utak keresésére elsősorban a kicsi, jobbára független formációk tudnak vállalkozni. Ők az ízlésformálás szabadcsapatai.

Kapcsolódó cikkünk:
Tóth Ágnes Veronika: Dupla gyereknap / Magyarországi Bábszínházak IX. Országos Találkozója, Kecskemét
Nánay István: Az ízlésformálás szabadcsapatai 2. rész

Helyszín és időpont:  Kecskemét, 2008. november 13-17.,  Támogatott:  Ciróka Bábszínház, Kecskemét
Megítélt támogatás: 10 000 000 Ft
Támogató: Kiemelt Kulturális Események Ideiglenes Kollégiuma
A találkozó megrendezésére (2008)
További támogatás: 5 000 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
A találkozó megrendezésére (2008)