T.E.S.T. II. - GK Impersonators, Közép-Európa Táncszínház
2008.02.24.

Számomra az elmúlt évad egyik legfontosabb táncbemutatója volt Gergye Krisztián hét női testre komponált T.E.S.T. című koreográfiája. És bár a barokkosan túlburjánzó női panoptikum önmagában is kerek műegész volt, szükségszerűen született meg a férfitestekre írt folytatás. JÁSZAY TAMÁS KRITIKÁJA.

Téri Gáspár. Fotó: Dusa Gábor
Téri Gáspár. Fotó: Dusa Gábor

Nem(csak) azért kellett mindenképpen létrejönnie az előadásnak, hogy helyreálljon a rend, hogy a férfipólus is hangsúlyt kapjon a megrendítő őszinteséggel feltérképezett női után. Inkább azért, mert a koreográfus-rendező Gergye Krisztián szokatlanul magasra helyezte a lécet a női T.E.S.T.-tel való foglalatoskodása közben. Márpedig ő olyan alkotó, akit leginkább a saját maga által az útjába gördített akadályok inspirálnak. Ezúttal a folytatásra, de természetesen úgy, hogy a mindenkori második részek vonzó csapdáit – az üres önismétlést, a rábukkanás görcsös felemlegetését – magabiztosan kerülte el.

A T.E.S.T. ebben a gondolati rendszerben megkerülhetetlen viszonyítási pont, és mégis, a második rész az első ismerete nélkül is érvényes. A T.E.S.T. II. ugyan a maga módján megismétli az első részt, de mégsem; ugyanúgy lát és láttat, de mégsem; és persze ugyanazokkal az eszközökkel dolgozik, de mégsem. Mi azonos? Az előadás alapanyaga: a táncos éveken-évtizedeken át gonddal őrzött-ápolt teste, mondjuk ki: munkaeszköze. És még valami, amit tetszés szerint nevezhetünk léleknek vagy érettségnek, tapasztalatnak vagy bölcsességnek; mindazok a megélt történetek, a szubjektum gondosan elzárt vagy éppen fennhangon hirdetett kalandjai, melyek összetéveszhetetlen egyéniséggé érlelik a technikailag felkészült testet. Ezekre a történetekre számít, támaszkodik, sőt ezekből indul ki a koreográfus.

Szögi Csaba
Szögi Csaba. Fotó: DusaGábor.

A hasonlóságok sora meg is szakad ezen a ponton, mert például az a fajta szokatlan, már-már zavarbaejtő kitárulkozás, amely a női szólókat felejthetetlenné tette, a férfiak között egészen másképp kezd működni. A T.E.S.T. II. megerősíti a feltételezést: a teremtés koronájának aposztrofált férfi a valóságban összehasonlíthatatlanul szemérmesebb lény, mint a nők. Az intim közösség persze ezúttal is megteremtődik, de teljességgel hiányzik a női verzió teátrális és kíméletlen magamutogatása, helyette líraira hangolt, halkszavú és nosztalgikus önelemzések sorát látjuk, melyek kegyetlen vallomásosságban nem maradnak el női társaikétól.

A melankolikussága ellenére feszült atmoszféra felidézésében segít a Közép-Európa Táncszínház Bethlen téri bázisának csendes romlásában gyönyörűséges színházterme: a háttérből felderengő vaskos, aranyfüsttől csillogó oszlopok éppúgy szereplők lesznek, mint a fölöttük kinyíló, stukkózott erkély. És a figyelmet tereli a szokás szerint Gergye válogatta zene is. Az estet záró, saját magára készített szóló, valamint a finálé alatt kedvenc Schnittkéje szól – mintha egy pimasz, szándékosan elrontott, magából a rend illata helyett a bomlás odorját árasztó Bach-átiratot hallanánk. És az ezt megelőző zenék, a nálunk – néhány kortárs táncelőadás zenei montázsától eltekintve – gyakorlatilag ismeretlen orosz-tatár zeneszerzőnő, Sofia Gubaidulina művei is megtalálják itt a helyüket. A borzongatóan szélsőséges képzettársításokat keltő, szokatlan hangszerpárosításokkal élő, démoni kisugárzású zene telitalálat, Gergye színpadi világával szerkezetében, hangulatában, mondandójában is nagyon közeli rokon.

Katonka Zoltán. Fotó: Dusa Gábor
Katonka Zoltán. Fotó: Dusa Gábor

Az est hét férfi szereplője többet és másként kommunikál egymással, mint tették azt a nők. Akkor mintha egy forgószínpad mozgott volna a szemünk előtt, a vakító élességű fénypászmák pedig újabb és újabb sorsot mutattak be – most a férfiak történetei között mindig megvan a kapocs, az átvezetés, fizikailag és lelkileg egyaránt. Gergye holtbiztos támpontokra kijelölve építkezett. Téri Gáspár nyitó, Szögi Csaba negyedik, vagyis középső, és Gergye saját, záró szólója megingathatlan pillérei a T.E.S.T. II-nek.

Az üres, fekete játéktér közepén nagyjából egyméteres átmérőjű kör, vakítóan fehér porból. A rejtélyes anyag mindegyik táncost magához vonzza. Beletúrnak, hozzáérnek, szétszórják és magukkal viszik a port – testükön, jelmezükön, hajukon. Károlyi Balázs groteszk sminkjei, Béres Móninak a meztelenségnél jóval kacérabb, archetipikus jelmezei mellett maga a tér is megváltozik, átalakul attól, hogy a táncosok a fekete-fehér szabályos rendjét szeszélyes, vad mozdulataik rajzolta ábráikkal megbolygatják. Intő jeleket, zavaró emléknyomokat hagynak maguk után.

Major László. Fotó: Dusa Gábor
Major László. Fotó: Dusa Gábor

Téri Gáspár egyszerre megkínzott rab és vakmerő harcos, fenyegető, mégis kiszolgáltatott jelenség. A feketére festett haj, az ugyancsak sötétre pingált mellbimbók a nyúlánk, izmos testet mágikus tulajdonságokkal ruházzák fel. A vörös hajú Katonka Zoltán céltudatos, kegyetlen vadász, a vadat – akik mi vagyunk – körbeudvarolja, elcsábítja és megalázza. Major László saját tükörképébe beleszerelmesedett mitologikus ifjú; se férfi, se nő Nárcisz. A külvilág annyiban érdekes számára, amennyiben dekadens szépségét visszhangozza. A hosszú idő után a táncszínpadra visszatalált Szögi Csaba az est valódi meglepetése, akivel az ereje teljében lévő, érett férfi jelenik meg a színpadon. Barbár erőt zár magába lilás páncélestélyije, távol-keleti harcos és archaikus görög gorgófő, apróra zsugorodott öregember és bikaszerű Atlasz egy személyben. Cserepes Gyula a szakrális dimenzióból idetévedt, kígyózva tekergő alak, hajlékony fa és kitartó árnyékharcos. Őt a legerőszakosabb démon, Bora Gábor alvilágból kiszökött, fújtató bikája űzi el a színről.

A fokozhatatlan káoszt Gergye Krisztián tiszta és bátor hetedik szólója számolja fel. A táncoson csak egy khaki nadrág, az arc- és a testfestés is hiányzik már. Tánca a látottak ismétlése nélkül összegzi a palackból kiengedett, a közönség fürkész tekintetében megfürdetett szellemalakokat. Bölcs nyugalom árad minden mozdulatából, felkorbácsolt érzékeinket lecsillapítja egyszerű eszközökkel elmesélt története. Szólója után egyesével úsznak-tipegnek be a sötétségből alteregói, hogy temperamentumuktól függő meghajlással köszönjék meg, hogy kíváncsiak voltunk rájuk.

Kapcsolódó cikkünk:
Maul Ágnes: Test-beszéd - T.E.S.T.

Lásd még:

Halász Glória: Árnyjáték

Cím:  T.E.S.T. II.,  Fényterv, látvány, zenei szerkesztés, koreográfia, rendezés:  Gergye Krisztián,  Zene:  Sofia Gubaidulina,  Alfred Schnittke,  Fény:  Fogarasi Zoltán,  Jelmez:  Béres Móni,  Smink, haj, maszk és testfestés:  Károlyi Balázs,  Szereplők:  Bora Gábor,  Cserepes Gyula,  Katonka Zoltán,  Major László,  Téri Gáspár,  Szögi Csaba,  Gergye Krisztián
Megítélt támogatás: 900 000 Ft
Támogató: Színházi Kollégium
Az előadás bemutatására